Társadalmi és családi vállalkozások – Civil Kerekasztal program Szekszárdon

 

Olyan programokban is részt veszünk, amelyeknek az a célja, hogy kapcsolat és együttműködés jöjjön létre különféle tevékenységű és jellegű szervezetek között. Az üzleti világban a verseny időnként már elmérgesedő megjelenése mellett megnövekedett a tartós és sikeres együttműködések jelentősége is. Láthatjuk, hogy a gazdasági, műszaki és társadalmi átalakulások új feladatmegosztásokat és szokások kialakítását teszik szükségessége, mégpedig nemcsak a vállalkozások, a gazdasági társaságok között, hanem közös sikereket kell és lehet elérni a kormányzati, államszervezési és a civil szervezetek (alapítványok, egyesületek stb.) közös programjainak révén is.

 

Illúziók és hamis elképzelések könnyen beárnyékolhatják az ilyen programokat – több szervezetközi kapcsolatban részt vettünk már, ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában remélhetőleg reálisan látjuk a helyzetet, körülményeket. Az egymástól elszigetelődő emberek, vállalatok és más szervezetek súlyos és messze mutató gondokat halmoznak fel, sőt termelnek újra. Ezekre a sokrétű feladatokra egyedül a különféle nézőpontok és képességek összehangolt alkalmazása nyújthat megoldást. Ezért kívánunk aktívan, vezetőként is részt venni olyan kezdeményezésekben, amelyek bár ritkán hoznak azonnali és látványos eredményt, sőt, sok nehézség bukkan fel a folyamat során, mégis az egyéni és közösségi bizalom új megnyilvánulásai. Ennek egyik projektje a Szekszárdi Civil Kerekasztallal megvalósított társadalmi és családi vállalkozások program.

 

A gazdasági értékteremtés a társadalom fontos területe, bár annak szereplői különböző mértékben értik és segítik a társadalom egészséges fejlődését. Mint közismert, voltaképpen a helyi körülményeket legjobban ismerő és abban élő honi vállalkozások tesznek a legtöbbet társadalomért. Az ilyen cégek alapvető viselkedése a környezetükért és jövőjükért felelősséget vállaló magatartás, és különös gondot fordítanak erre azok a vállalkozások, amelyekben generációk adják át egymásnak a műhelyeket és gépeket, a tudást, a jártasságot és a helyes üzleti és szakmakultúrát. Jelen programunk azt a célt tűzte maga elé, hogy (1) tudatosítja a helyi társadalom körében az igazi „társadalmi vállalkozások” és családi cégek kiemelt jelentőségét, valamint (2) közvetlen segítséget igyekszik nyújtani a helyben működő ilyen vállalkozásoknak.